2014. május 13., kedd

Akár 2 milliós támogatás munkanélkülieknek

Az álláskeresőket a kormány jelenleg többféleképpen is támogatja. 
  1. 2014-ben is van munkakeresők vállalkozóvá válását elősegítő támogatás. A támogatottak körébe tartoznak a mezőgazdasági őstermelők is. A támogatás egy teljes egészében vissza nem térítendő támogatás, mely maximálisan 2 millió forint lehet. 
  2. Maximálisan 6 hónapra adható, havonta a legkisebb munkabér összegéig terjedő támogatás, ami jelen esetben 101 ezer 500 forint havonta. Ha olyan gazdasági társaságban keletkezik a munkahely, amely már működő társaság, akkor ezt a támogatási formát nem lehet igényelni. 
  3. Szaktanácsadás is lehet a vállalkozás indulásakor, melynek értéke maximum 50 ezer forint lehet. 
A 2 millió forintos támogatásra való pályázatot 2014. április 1-től lehet benyújtani 2014. november 30-ig. A pályázatot postán kell feladni a Munkaügyi Központ számára. A másik két támogatás igénylésének benyújtására már 2014 márciusától lehet pályázni, szintén 2014. november 30-ig.

A pályázó akár mindhárom támogatásra adhat be pályázatot. A támogatást együtt és külön-külön is igényelheti. Kombinált igénylés esetén az igénylést, vagyis a támogatási kérelmet és a pályázatot egyidejűleg kell benyújtani a Budapest Főváros Kormányhivatala Munkaügyi Központ részére. 

2014. május 9., péntek

Szakmai elismerés a Gold Accountant Plus Kft. számára

Örömmel tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a Gold Accountant Plus Kft. a Minőségi Könyvelők Klubja Egyesület tagja lett.

A tagság amellett, hogy rendkívül nagy szakmai elismerés számunkra, ügyfeleinket arról biztosítja, hogy könyvelői irodánk minőségi szolgáltatásokkal, kiválóan képzett, hozzáértő kollégákkal áll rendelkezésükre.


A Minőségi Könyvelők Klubját 2009. október 21-én alapította 25 pénzügyi/számviteli szakember. 2010. május 28-án, elsősorban a jogi háttér rendezése, másrészt a taglétszám növekedése miatt a Minőségi Könyvelők Klubja Egyesületté alakult, és a Pest Megyei Bíróság TE – 5866 szám alatt bejegyezte a szervezetet.

A szervezet céljai:
  • Fellépés a „kontár” könyvelők ellen 
  • Szakmai segítségnyújtás 
  • Minden vállalkozó legyen cégvezető!